Keresztény Szabadság

– egy Karl Barth előadás elemzése és kontextusa

A neves svájci protestáns teológus Karl Barth 1948 tavaszán Magyarországra látogatott. Előadói körútra érkezett a Magyarországi Református Egyház vezetőinek kérésére. A meghívás nem titkolt célja az volt, ahogyan ezt Fazakas Sándor is kifejti, hogy Barth tanáccsal, véleménnyel, útmutatással szolgálhasson hittársainak, az addigra kialakult politikailag és egyházpolitikailag is igen feszült helyzetben.[1] A teológus eleget téve a meghívásnak Magyarországra utazott és az utazásról készített saját előadáskötete szerint igen tartalmas látogatás lehetett. Tartott ugyanis igehirdetést Debrecenben, interjút adott és pódiumbeszélgetésen vett részt Budapesten, előadásokat tartott Sárospatakon, Miskolcon, Debrecenben, Pápán, Sopronban és a fővárosban is.[2]

Fő előadását, amelynek írott formája kötetének címadó tanulmánya is lett, valamint meghatározó kiindulási ponttá vált mind a Magyarországi Református Egyházban, mind pedig a Magyarországi Evangélikus Egyházban, Sárospatakon és Budapesten is elmondta 1948 márciusában, előadásának címe pedig A keresztény közösség az államrendek-változásában.[3]

Az előadás arra a meghatározott helyzetre reflektált, ami abban az időszakban a Magyarországi Református Egyházat jellemezte, tulajdonképpen az az alapvető kérdés, hogy az egyház totálisan ellenálljon az államnak, vagy kollaboráljon vele? Persze ez a kérdés nemcsak a református egyházat feszítette szét azokban az időkben, hanem a többi magyar egyháznál is ugyanez a dilemma merült föl, így többek között a Magyarországi Evangélikus Egyháznak is meghatározó kérdése volt ezekben a hónapokban ez a két lehetőség. Ezzel a helyzettel Barth is tisztában volt. Ezért előadásának elején rögtön azzal kezd, hogy maga is tudja mennyire terhelt téma ez most, éppen aktualitása és a folyamatban lévősége miatt.

„Témánk az államrendek–változásáról szól. Ez teszi a témát aktuálissá. A mi generációnknak sok, túl sok tapasztalata van ebben a kérdésben. Államváltás, tudjuk, hogy mit jelent ez: izgalom, feszültség és erőszak, megaláztatás és sértés, megérdemelt és érdemtelen emberi sorsok, az emberi természet és a pajzánságok leleplezése, külső és belső életproblémák minden érintett számára, minden mérce és perspektíva megrendülése minden horizonton.”[4] (Sz. B. ford.)

Barth azzal a megállapítással kezdi meg előadását, hogy tisztázza a helyzetet. Egyszerűen kijelenti és alap tényként kezeli, hogy Magyarországon 1948 tavaszán „államrend–változások” zajlanak, ha kissé másként kívánom fordítani a kifejezést, akkor rendszerváltásról beszélünk. Ezzel persze a szerző még nem fedett fel nagy titkokat, de a svájci teológus gondolatmenetéhez hozzátartozik az is, hogy ebből a tényből indítja meg a diskurzust. Barth ezzel a megállapítással szemléltetni akarja, hogy az államrend–változások természetes, a történelemtől nem idegen, időnként bekövetkező dolgok. Tehát olyan adottságok, amikkel az egyháznak együtt kell élnie, ami az egyház létét önmagában még nem befolyásolja.

„A keresztény közösség nem a mennyben, hanem a földön él. Ezért rögtön feltételezzük, hogy az államrendek–változásában és mindabban, amit az ilyen események maguk után vonnak, nem közömbös, hanem mint gyülekezet és annak minden tagja, nagymértékben érintett. De a másik előfeltétel még fontosabb, hogy keresztény gyülekezet legyen és maradjon, és az államrendek–változása közepette is megélje saját ügyét. És amivel itt foglalkozunk, az pontosan a saját ügye az államrendek–változásában.”[5]

Viszont ezzel a megállapítással együtt jár az is a szerző gondolatmenetében, hogy az államrend–változások nem eredendően negatív események. Sőt, Barth egyfajta új lehetőségnek lát minden ilyen változást, ahol az egyház, a keresztény közösségek korrigálhatják addigi helyzetüket, hogy egyfajta új reformációval visszatérhessenek az ige tanúsága szerinti Jézus Krisztushoz.[6]

„Az államrendek az emberek által tett és megvalósított kísérletek, amelyek az általános emberi, politikai együttélést az egyén szabadságának és a közösség igényének bizonyos összehangolásával, jogi rendelkezések megalkotásával biztosítják, amelyek mögött az érvényesség megteremtésére és fenntartására szolgáló hatalom áll. Az államrend azt jelenti: a hatalom eszközeivel megvalósuló jogrend, a hatalom rendje a jog becsületére. A keresztény közösség csak egy Urat ismer, csak az Ő rendjét, jogát, hatalmát. De pontosan ezt az egy Urat ismeri, mint minden urak Urát. Elismeri tehát az ő parancsát, akaratát, kinevezését, kezét, még az ideiglenes és korlátozott célokat kitűző államrendekben is. Látja, hogy emberek dolgoznak. De az ember ezen ideiglenes és korlátozott munkája mögött és fölött isteni küldetést lát.”[7]

Barth ezek után kezd rátérni előadásának fő mondanivalójára és üzenetére, ami teológiai síkon próbálja felvetni az egyházak lehetőségét a magyar államrend–változások közepette. Egyik alapvető állítása, hogy a gyülekezetek és a közösségek nem lehetnek apolitikusak, nem vonhatják ki magukat a politikai felelősségvállalásból. Többek között azért sem, mert az egyház része a világnak, így pedig a politikai térnek, másrészt pedig, ahogy ezt már a korábbiakban is kifejtette, mint Isten rendelése, ezért is hálásnak kell lennünk. Azt pedig már csak az érvelésének végére teszi, hogy az államrend hordozóiért való imádságra még az apostoloktól kaptunk felhívást.

„Még ha annyira nem egyháziasak is [az állam képviselői], amennyire csak tudnak és akarnak, a gyülekezet nem lehet apolitikus, és a tagjai sem lehetnek azok. Mindig hálásak lesznek az államrend létezéséért, mint olyanért. […] Az Isten ajándéka és rendje iránti keresztény hála konkrét formája a gyülekezet politikai társfelelőssége. Ez az emberi munkát nem hagyhatja egyszerűen magára, más emberekre. Az apostolok nem is hangsúlyozhatták ezt a keresztény társfelelősséget határozottabban, mint azzal, hogy a gyülekezet az állami rend hordozóiért való imádkozásra szólítják fel.”[8]

Saját meglátásom szerint ezen a ponton érkezünk el az előadás legfontosabb pontjai közül az egyikhez. Ez pedig Karl Barth teológiai időszemlélete. Már előadásának elején elkezd ezzel a témával foglalkozni és kifejteni azt, de az egész előadás folyamán többször visszatér a témára, hivatkozik rá és megerősíti azt. Barth koncepciójának az alapja az az állítás, miszerint az egész kereszténység, de maga a világ is két pont között él, amely két pontot két esemény helyez el az emberiség történetének idővonalán. Az egyik pont már mögöttünk van, a másik pedig még előttünk. A mögöttünk lévő, már megtörtént esemény az Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása. Ez a mindent megváltoztató esemény arra kell, hogy sarkalljon minket Barth szerint, hogy bűnbánattal tekintsünk életünkre, miközben felismerjük, hogy Isten győzelmet adott nekünk Jézus Krisztus által.[9] A másik pont pedig, a cél, ami felé haladnunk kell, az Jézus Krisztus dicsőségben való visszatérése. A szerző úgy látja ezt már önmagában a feltámadás is jelzi a számunkra, sőt ez a bizonyíték arra is, hogy ez a visszajövetel már folyamatban van.[10]

Ennek a gondolatnak legfőképpen az a jelentősége, hogy rámutat arra a lehetőségre, amit Barth már többször többféleképpen is körüljárt, mégpedig, hogy ilyen értelemben az államrend–változások, de legfőképp maga az államrend része az eljövendő eszkaton megvalósulási folyamatának, és mint ilyen, építheti azt. Legalábbis Barth 1948-ban teoretikusan nem akarja kizárni ennek a lehetőségét sem. Ezzel pedig, akarva-akaratlanul, Barth haladáspártinak mutatkozik az olvasók előtt ebben a kérdésben.

„Minden dolog kezdetétől és céljától, kezdve az államrendek–változás és változásai is ennek a nagy változásnak a fényében állnak, amelyet Jézus Krisztusnak hívnak. Innen el lehet és el is kell távolodnunk, de nem azért, hogy ne figyeljünk többé az államrendek–változására, hanem azért, hogy tisztán lássuk azt. Furcsa lenne, ha a keresztény közösség, amely hiszi és elismeri ezt a nagy változást, nem tudna és nem akarna egy kicsit higgadtan és világosan beszélni ezekről a kisebb változásokról.”[11]

Barthnak ez a felvetése azért is jelentős, mert a Magyarországi Evangélikus Egyház szemszögéből nézve teljes mértékben szembe megy azzal az iránnyal, amit Ordass Lajos püspök képviselt az egyház élén. Ordass Lajos ugyanis határozott ellenállást és együtt nem működést, többször is tiltakozást mutatott az akkor kialakuló államrenddel szemben. Munkatársa Benczúr László visszaemlékező kötetében fel is idézi egy beszélgetését Ordass püspökkel, ami alapján Benczúrnak és több társának egyértelmű, hogy Ordass püspök Eivind Berggrav norvég püspök mintáját követi az állammal szemben meghatározott álláspontjában. Ezt az állítást Benczúr emlékezete szerint Ordass határozottan elutasította.[12] Ezzel szemben viszont Ordass saját kötetében azt írja, hogy mikor 1947-ben először találkozott Berggravval, akkor tanácsokat kért tőle a Magyarországon kialakuló diktatúrával szembeni esetleges harc miatt.[13] Így az Ordass Lajos által képviselt vonal az akkori Magyarországi Evangélikus Egyház egy jelentős része számára elfogadott és követett minta volt.

A norvég püspök több tanáccsal is ellátta Ordass püspököt, illetve későbbi lundi találkozásukkor is tovább tárgyalták ezt a témát. Meglátásom szerint ezek közül a gyakorlati tanácsok közül Ordass Lajos majd mindent alkalmazott, mégis a legjelentősebb tanács, amit a püspök bebörtönzéséig nyíltan és fáradságosan próbált megvalósítani az az volt, hogy megbonthatatlan egység legyen az evangélikus egyházban az állammal szemben.[14] Berggrav számára ez a norvég egység volt a legfontosabb fegyver, ami a norvég egyházi harc kimenetelét is befolyásolta. Ezt a fajta egységet Ordass Lajos sosem tudta a Magyarországi Evangélikus Egyházon belül megvalósítani, még akkor sem, ha az egyház tagok többsége a püspököt támogatta ebben a helyzetben.[15] Persze az egyház legjelentősebb szempontja ekkor az lehetett, hogy addig ne mutasson nyílt ellenállást, amíg a status confessionis nem következik be.

Emellett pedig jelentős különbség volt a norvég és a magyar helyzet között, hogy Norvégiát megszállták a németek, így pedig jogi alapon döntött úgy Berggrav és a norvég egyház is, hogy a Hágai Nemzetközi Jog szabályait fogják magukra alkalmazni, ami alapján a norvég egyházi harcnak jogi vetülete és alapja is lett. Ezzel szemben az 1948-as magyar helyzet minden hasonlósága ellenére is más volt, hiszen nem nyílt háború folyt, hanem ideológiai, politikai harc, amik más ellenállási cselekvéseket igényeltek, mint a korábbi Norvég helyzet. Ennek ellenére is Ordass Lajos mindent megtett azért, hogy a pártállammal szembeni harcban jogilag is szembeszálljon az állami akarattal, többnyire Berggrav tanácsai alapján.[16]

Ezzel szemben Karl Barth, ahogy azt az imént láttuk, nem jogi, hanem teológiai, eszkatoni meghatározottság alapján próbálta kifejteni álláspontját az állammal és az államrend–változásokkal kapcsolatban, ami így kiemelkedő eleme lett előadásának, különös tekintettel az 1948-as tavaszi magyar helyzetre. Ugyanis ezek a megállapítások voltak azok, amik elsőként találkoztak a regnáló állami igényekkel. Egyrészt azért mert Barth ilyen módon teológiailag is meghatározta a múltat, amire vonatkozóan igenis lehet bűnbánattal tekinteni, még akkor is, ha Krisztus keresztjét és az üres sírt megpillantva a kegyelem, a hála és a győzelem érzése kell, hogy hatalmába kerítsen bennünket, amivel így rögtön a jövő felé tekintünk, amelyben az eljövendő eszkatont munkáljuk, építjük, ahogy csak bírjuk, Krisztológiai indíttatásból, Jézus Krisztus miatt.

Ez a teológiai koncepció azért találkozhatott az akkori rezsim, pártállami igényeivel, mert a pártállam is két idői síkban gondolkodott. Egyrészt ott volt a nemzetiszocialista múlt, a Horthy korszak, amellyel kapcsolatban és ami miatt az egyházaktól bűnbánatot, személycserét várt az állami vezetés. Továbbá ott volt a jövőbeni sík, amihez igazodva azt a feladatot kapták az egyházak, hogy kitalálják miként tudják az állammal és a társadalommal közösen építeni a jövőt. Ezt az állami meghatározottságot és igényt Poór József visszatekintő elemzése szemléletesen bemutatja és megerősíti mind az evangélikus, mind a református egyház vonatkozásában.[17] Egy kortárs forrás viszont ebben a kérdésben Ordass Lajos evangélikus püspök 1948. április 19-i naplóbejegyzése,[18] amelyben leírja az egyházelnökség találkozóját és tárgyalását az akkori miniszterelnök-helyettessel Rákosi Mátyással. A bejegyzés tanúsága szerint ezen a megbeszélésen is két alapvető síkon folyt a tárgyalás a múlttal kapcsolatos bűnbánaton és a jövőbe tekintő közös építkezésen. A bűnbánat ezen a konkrét találkozón is nyilatkozat kérésekben és személycserék követelésében öltött testet az állam részéről, a jövő közös építése pedig az állammal való totális együttműködésben volt Rákosi számára elképzelhető.

„… a keresztény közösség mindenekelőtt a bűnbánat lehetőségét fogja felismerni az ilyen [államrend–] változásban.”[19] írja Barth. Ahogyan azt már fentebb említettem, a svájci teológust azért hívták, hogy tanácsot adjon, utat mutasson ebben a kényes történelmi pillanatban a magyarországi egyházak számára. A címadó előadást és Barth egész úti kötetét végig olvasva kitűnik, hogy a szerző ennek érdekében mindent meg is tett. Ráadásul alapvetően nem politikai síkon, hanem mindent a teológia és a krisztológia felől megközelítve. Ennek ellenére is, szavai akaratlanul is illeszkedtek az állami elvárásokhoz, hiszen egy sajátos, mégis haladáspártiságot mutatnak. Nem véletlen, hogy még évtizedekig hivatkoztak erre a kötetre állami részről.[20]

Pedig Barth a keresztény közösségek szabadságáról is ír. Arról, hogy nincs más mérőfoka a keresztényeknek, mint Isten Igéje. Ez az, aminek meg kell felelni és ez az, ami végső soron meghatározhatja az egyház viszonyát a különböző államrendekkel. „[A keresztény közösség] végül is Isten Igéjén alapul, és egyedül Neki van elkötelezve! Minden állami meghatározottság mellékes. De nem szolgálhat idegen isteneket. Ezért jobb híján nem tud egyesülni semmilyen régi vagy új államrenddel, mint ahogy jobb híján nem tud ellenállni semminek. Nem tud engedelmeskedni vagy ellenállni semmilyen abszolút és absztrakt dolognak, csak relatív konkrét dolgoknak tud engedelmeskedni vagy ellenállni, és egyedül az az engedelmesség vagy ellenállás, amelyet Isten Igéje parancsol neki. Isten Igéje azonban nem kötődik sem ehhez, sem ahhoz, sem egy régi, sem egy új államrendhez. […] A keresztény közösség nem csinálhat elvet a szabadságból. Elsősorban Isten Igéjének szabadságával foglalkozik, és csak ezután és ezzel összefüggésben a saját szabadságával.”[21]

Karl Barth teológiai megközelítéséből látszik, hogy valójában ennek az egész helyzetnek, a kérdésnek vagy dilemmának, hogy együtt működjön-e az egyház, vagy álljon-e ellent, igazából nincs értelme. Hiszen az egyháznak nem politikailag vagy ideológiailag kell állnia egyik vagy másik oldalon, hanem teológiailag kell ragaszkodnia Isten igéjéhez. Ez az egyetlen, amit felelősséggel megtehet. Ebben az értelemben pedig Barth megpróbálta kiemelni ezt az egész konfliktust az aktuálpolitikai síkról és kísérletet tett arra, hogy egy új, teológiai szintre helyezze azt, ahol a politikának és az államnak, az ideológiáknak nincs játékterük.

Fazakas Sándor ezt a gondolkodást egyfajta harmadik útnak nevezi.[22] Az eredeti szituációban felvetett két lehetőséghez képest Barthnak ez a szándéka mindenképpen egyfajta harmadik útnak tekinthető. Ugyanakkor hozzá kell tennünk, hogy ez a kifejezés nem szerepel az elhangzott és megjelentett előadás eredeti szövegében. Sőt, helyette szerepel egy hasonló kifejezés, amit a szerző elég negatívan értékel. „Az államrend–változása mindig kísértés lesz a keresztény közösségek számára, hogy feladják életüket és ne igazodjanak a küldetésükhöz. Ilyenkor hivatkozhat szent semlegességre, a pártok fölötti harmadik pozíciójára, bár ez a hivatkozás nem szabadságát, hanem csak tehetetlenségét takarja, képtelenségét a politikai helyzet meglátására, megértésére, megvilágítására, értelmezésére, kudarcát a próféciában, amelyre kétségtelenül hivatott és felszerelt lenne.”[23]

Az előadás zárásaként Barth mond még néhány gondolatot az egyház szolgálatáról az államrend–változásokban. A szolgálat, mint fogalom fontos kérdése és témája lett a protestáns egyháztörténetnek Magyarországon, de ebben az esetben azt is meg kell látnunk, hogy itt még nem arról a szolgálatról van szó, mint a későbbiekben. Karl Barth ugyanis mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet előadása végén, hogy az adott, konkrét államrend–változások aktuálisan zajló helyzetének ellenére is, ezekben a konfliktusokban is emberek vesznek részt, akik Isten teremtményei és akik hisznek Jézus Krisztusban, de ami a legfőbb, olyan emberek vesznek részt és szenvednek ebben az államrend–változásban, akikért Jézus meghalt a kereszten. „A keresztény közösség akkor végzi helyesen szolgálatát az államrendek–változásában, amikor olyannyira önállóan viszonyul hozzá, és amikor úgy vesz részt benne, hogy képes a régi és az új rend képviselőit, a változásban veszteseket és nyerteseket együttesen alázatra, Isten és az emberiség dicséretére hívni, együtt hívni őket a nagy változásba vetett bizalomra és a kinyilatkoztatásában való reménységre.”[24]

---

[1]    Fazakas Sándor – Ferencz Árpád (szerk.): Barth és a magyar református teológia (Rekonstrukciós kísérlet). Karl Barth Kutatóintézet Kiadványai (6.), Debrecen, 2011. 100. o.

[2]    Barth, Karl: Chrisliche Gemeinde im Wechsel der Staatsordnungen. Dokumente Einer Ungarnreise 1948. Evangelischer Verlag A.G. Zollikon-Zürich, Zürich, 1948.

[3]    Barth 1948, 30 – 46. o.

[4]    Uo. 30. o.

[5]    Uo. 30 – 31. o.

[6]    Uo. 37. o.

[7]    Uo. 33. o.

[8]    Uo. 34. o.

[9]    Uo. 32. o.

[10]  Uo. 32. o.

[11]  Barth 1948, 32. o.

[12]  Benczúr László: “… et nos mutamur…”. Interjú önmagammal 1995 végén. A szerző magánkiadása, 1996. 19. o.

[13]  Ordass Lajos: Akikkel az Úton találkoztam. Ordass Lajos Baráti Kör, Budapest, 1996. 40 – 41. o.

[14]  Uo. 41 – 48. o.

[15]  Ordass Lajos: Naplóm. Ordass Lajos evangélikus püspök naplófeljegyzései 1948, 1956-1957. Luther Kiadó, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Ordass Lajos Alapítvány, Budapest, 2021. 92 – 94. o.

[16]  Uo. 56 – 125. o.

[17]  Poór József: A protestáns teológia Magyarországon 1945-1985. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1986. 21 – 46. o.

[18]  Ordass 2021, 86 – 87. o.

[19]  Barth 1948, 37. o.

[20]  Fazakas – Ferencz 2011, 107 – 108. o.

[21]  Barth 1948, 39 – 40. o.

[22]  Fazakas – Ferencz 2011, 112. o.

[23]  Barth 1948, 41. o.

[24]  Uo. 45. o.

Szikra Benedek