Keresztény Szabadság

„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát,
hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt 9,37–38; Lk 10,2).

A Jézus beszédeit tartalmazó feltételezett Logion-forrás missziói instrukcióinak kontextusa világosan rámutat arra, hogy e mondat mögött az ősegyház egy a gyülekezetekben végbemenő generációváltás nyomán kibontakozó misszió paradigmaváltás nyomait fedezhetjük fel.[1] Még ha az ide köthető evangéliumi szövegek Jézus közvetlen közelre várható visszatérésének horizontját tartják szem előtt,[2] a parúzia késedelmének előrehaladása, radikális és kompromisszumot nem ismerő Jézus-követés tömeges népszerűségnek nem örvendő volta már bizonyos megfáradás jeleit mutatja e szövegkorpuszon belül is.[3] Ebben a helyzetben alakult ki az a gyülekezetekben gyakorlat, hogy a közösségnek az igehirdetőkért imádkoznia kell, mivel itt is már „utódlási hiány” lépett fel.[4]

Már a logion felépítése is kifejező: két mondatból – egy megállapításból és egy felszólításból – épül fel, a konstatáló nyitómondat azonban önmagában is két részből áll, és párhuzamos szerkezetű. Az első mondat a magyar fordításokban nem egészen érzékelhető, olyan feszültséget kíván teremteni a μέν és δέ partikulák használatával, amelyet tartalmilag a két mondatrész végén álló kontrasztban álló melléknevek konkretizálnak.[5] Ezek hangsúlyozzák az elvégzendő munka mennyisége és a rendelkezésre álló munka közötti aránytalanságot, amely azonban nem a terület, hanem a hozam nagyságából fakad.[6] A nominális mondat a megállapított tények fennállásának valósága helyett a két melléknév összefüggésében akarja mondanivalója lényegét láttatni: nem annyira a bőséges termés feletti megalapozott örömről, hanem inkább az ahhoz kapcsolódó, munkaerőhiány révén fellépő tehetetlenség problémájáról van szó. A hallgató a felépített feszültség révén egy dilemmába kerül, amely tanácstalanságba torkollik: mit lehet most tenni, hogyan lehet megoldani a problémát?[7]

A munkásokban mutatkozó hiány veszélyezteti a bőséges aratás csodálatos idejének örömét, amely révén méltán léphet fel a munka befejezetlenségének és az abból következő kár aggodalma is, amely szkeptikussá, kedvetlenné és depresszívvé tehet.[8] A szöveg narratív finomsága abban rejlik, hogy a következő mondatban közvetlenül a címzettekhez fordul. Elsőrendűn azonban nem mondja: „álljatok magatok a munkába!”, tehát nem közvetlen megbízatást ad, hanem imádságra hívja tanítványait, amellyel a kérdést Isten döntése előtt hagyja nyitva, hogy számukra az imádságban ő maga tegye világossá, hogy az ő döntésének értelmében ők maguknak munkába kell-e állniuk. Jézus annyit mondd: „kérjetek!”; igen, ti, akik ezt olvassátok, ti tudtok segíteni! A „lehetne…” vagy „mi lenne, ha…” stílusú, józanul távolságtartó megoldási javaslatokat itt az egyszerű felszólító mód azonnal megcáfolja: „Kérjetek tehát!” A szokásos következtető kötőszó οὖν („következésképpen”) nemcsak összekapcsolja a két mondatot, hanem egy váratlan magától-értetődőséget is sugall. A kérés magától értetődő következmény, itt rejlik a kiút az első mondatban felvázolt dilemmából.[9] Ily módon Jézus szerint lényegében már megállapításból mint egyfajta konzekvencia következik, hogy imádkoznunk kell a most szükségessé vált betakarítást végző munkásokért.[10] Az imádság ebben az összefüggésben úgy tűnik fel mint ami a szükséghelyzetben segítséget hoz, élesebben fogalmazva: olyan szükséghelyzet állt elő, amelyben már csak olyan imádság segíthet, amely a fennálló hiány elhárításának kérését fejezi ki.[11] Az a teológiai felfogás, amely ennek a buzdításnak hátterében húzódik, tipikusan sémita gondolat: Isten, aki mindennek és mindenkinek feltétlen ura, barátai kérésére tetszése szerint megváltoztathatja a dolgok menetét, különösen akkor, ha az ő országát érintő problémákról vagy nehézségekről van szó.[12]

Az imádságra való felhívás azonban mintegy allegóriává formálja a metaforát, amelyben az aratás Ura – mint maga is jelenlévő személy – hatalommal lép fel, így lényegében a tanítványok felszabadítását is kifejezi a munka végső felelőssége alól, hiszen végső soron az aratás Isten dolga és ügye.[13] Képletesen fogalmazva: az elegendő munkaerő hiányában a megoldás abban áll, hogy a segítséget a „bibliai munkaügyi hivatalnál”, az aratás Uránál, azaz Istennél kell kérni.[14] Ebben áll Jézus egyedülálló igénye arra nézve, hogy a hírvivői szolgálatban önkényesen senki sem vállalhat szerepet, csak az imádság aktusában Jézus gondját a magáévá teszi.[15]  Mindennek értelme csak annak tudatában válik érthetővé, hogy bár Isten végzi világ teljességre vitelének munkáját az ő országára tekintettel, nem feledhetjük a magunk „munkájának prioritását, vagyis azt, hogy nekünk magunknak imádkoznunk kell érte, hiszen bár Istennek nincs szüksége a mi imádságunkra, mégis akarja azt. Ha azonban az ember azonban kizárólag Istenre akarja hárítani a munkát, ezzel azt fejezi ki, hogy semmibe veszi, hogy az Isten számít rá. Ha Isten Országa nem terjed, az nem azért van, mert Isten nem teszi meg azt, ami rá tartozik, hanem azért, mert az emberek késlekednek teljes hozzájárulásuk megadásával. Isten Országa, amelynek eljöveteléért Jézus is tanítja imádkozni a tanítványait, és amiért ő maga is imádkozott, eszkatológikus, végső, jövőbeli, és ugyanakkor földi működése óta már a megvalósulás útján jár.[16]

Az aratás és az aratásba küldés bár már az ószövetségi szövegekben is az végítélet kifejezésére szolgált.[17] Itt azonban mélyebb egzisztenciális összefüggésben kap eszkatológikus értelmet a kép, amikor a missziói szolgálat teremtette végső döntés órájának kezdetét jelöli.[18] Ebben az összefüggésben rendkívül plasztikusan fejezik ki az Isten Országának „már igen” és „még nem” feszültségében megvalósuló valóságát, „küszöbön álló” eljöttének hirdetését.[19] Egyfelől a kép feltételezi, hogy már növekedett valami, és így a második lépést teszi meg az első előtt, de az aratás folyamatban lévő jellege elővételez egy bizonyos betakarítási időszakot is.[20] Az éppen megvalósuló isteni mű ezért tart sok munkásra igényt, ugyanis az aratás és az beérett termés metaforájának specifikuma, hogy annak ideje behatárolt, így a közelgő vég betörni készülő, beköszöntő valósága miatt a sürgető feladat  minden rendelkezésre álló erőt be kell vetni.[21] Erre utal ἐκβάλλω ige használata is, amelyhez egyfelől a korban az a gondolat kapcsolódott, hogy sürgős vészhelyzetekben a munkásokat közmunkára kötelezhetik a mezőgazdaságban, másfelől azonban az őskereszténységben az igehirdetés szolgálatára szántak teológiai szakkifejezéssé vált.[22]

A mátéi összefüggésben fundamentális jelentőségű, hogy a jelenet a pásztor nélküli juhokat szemlélő Jézusi irgalomból indul ki, amely messiási karakterisztikumának tekinthető.[23] Így magának a nyájnak a helyzete is megalapozhatja az érett gabonával való összehasonlítást, hiszen kifejezi, hogy ebben a meggyötörtségben és kivetettségben készen állnak, hogy könnyebben nyissák meg lelküket Jézus vigasztalásának.[24] A tanítványság feladata ily módon a pásztor nélkül marad nyáj hiányának betöltése, és missziói egzisztenciájuk alapja az imádság.[25] Máté számára központi jelentőségű törekvés, hogy a gyülekezetek Jézus evangéliumban feltárt, nyomorúságot látó irgalmának hatalmával számolni tudjanak. Az aratás kifejezte szorult helyzet valójában olyan időkre utal, amikor az emberek a tudásuk határára érnek, és Isten beavatkozik és nagy tetteket hajt végre. Nem az ugyanis ember képes megteremteni a szükséges újat; egyedül Isten választja ki hírvivőit, amiért imádkozni kell.[26] Ilyen értelemben a szöveg bár az evangélium cselekményébe illeszkedik, egyháztörténeti szituációt tart szem előtt, így imádságban kifejezett törekvés éppen azért nem reménytelen, mert Jézus ma is irgalmas pásztor érzelmeivel tekint a tévelygő és igazságot kereső emberekre.[27]

A lukácsi összefüggésben rendkívül mély értelmű, hogy ahogyan az imádság dialógus-karakterének valóságát úgy fejezi ki az evangélista: Jézus maga teljesíti a saját kérését azzal, hogy a tizenkettő elküldése (9,1–6) után a hetvenkettőt is elküldi. A szám megsokszorozása is így nyer értelmet: a hetvenkettő azokat jelenti, akiket még küldtek el, mi több: a megbízatás tartalma maga is további munkások toborzására irányuló kérés, tehát túlmutat az Istennel való puszta együttműködésen.[28] Az imádság azt fejezi ki, hogy kiküldésének Isten szándékával is meg kell egyeznie, és ennélfogva a misszió útja egy imádsággal veszi kezdetét, amelyben az érintett személyeket mintegy felajánlják Isten szolgálatára, így az Istenhez intézett kérés végső soron az igehirdetés foglalatának tekinthető, egyedül Isten állíthatja munkába, és teheti alkalmas eszközzé az embert az evangélium hirdetésének szolgálatára.[29] Az imádságra való felszólítás jelzi, hogy az modellértékű lesz a világban élő egyház számára: ahogyan Jézus és az ősegyház is útjuk legfontosabb állomásain imádkoznak, úgy kellene a keresztényeknek a sorsfordító pontokon – mint a ünnepélyes beiktatás vagy a misszionáriusok kiküldése – imádkozva erőt és segítséget merítsenek: a Jézus útján járó tanítványoknak tudniuk kell, hogy ez az út az imádság útja.[30] A kiküldés az imádság terében történik, és lényege szerint maga is imádság: Isten segítségét kéri, amelyet közvetít; az elküldött embereket olyan hírvivőkké teszi, akik nem magukban bíznak, hanem Istenben, és így eggyé válhatnak azokkal, akiknek Jézus üzenetét hirdetik – és az üzenet által magával Jézussal is.[31]

A szövegben szereplő κύριος mint az őskeresztény gyülekezetekben jellemző krisztológiai jelző arra mutat rá, hogy amiről Jézus beszél, az missziói küldetését végzésében tapasztalatait mérlegelő húsvét utáni egyháznak szóló program.[32] A logion által felvetett probléma tehát egy permanensen fellépő hiány egyházi valóságának általános figyelembevételét fejezi ki, hiszen a bemutatott szituáció lényegében mindig időszerű, így e ténymegállapításban az egyház világban való helyzetének leírását, a kereszt, a hiány és a kiszolgáltatottság igazságát azonosíthatjuk.[33] Az termés bőségének örömhíre, a betakarítás – mint a mezőgazdasági munkát lezáró aktus – végére tekintése, valamint a szereplők számának megsokszorozására irányuló kérés egyértelműen utal egy olyan eseményre, amely messze túlmutat az elbeszélés helyzetén. Nem kevésbé feltűnő az a tény, hogy a Jézus és Isten maga is összehangoltan lépnek fel a célzott küldetés érdekében.[34]

Ez utóbbi adja meg Jézus szavainak központi mondanivalóját, mivel bár a betakarítás képe szorosan beágyazódik korának képi hagyományába, azon a ponton mégis innovatív megfogalmazásról van szó, amikor a megszólaltatottakon kívül a második mondatban még egy szereplő lép színre: a „aratás ura”, akihez a kérés szól. Ezzel azonban a kínált megoldás ismét problémává válik: miért kell ezt a termés urát megkérni? Ha ő az „úr”, akkor egyszerűen munkásokat küldhetne, hiszen az ő érdeke, hogy termése teljes egészében és időben be legyen hozva – mielőtt a vihar vagy az állatok tönkreteszi. Vagy talán éppen arról van szó, hogy a megszólítottaknak maguknak is aktívan cselekedniük kell, bár végső soron az Úr segítségére vannak utalva?[35] Az, hogy kifejezetten tőle kifejezetten kérni a munkaerő kiküldését, arra utal, hogy mindenféle téves túlbuzgóság eleve kizártnak tekinthető, mivel a küldetés nem az ember hitéből, szívéből, vagy tudatából kell származzon.[36] Abban, hogy Jézus szavaiból az tűnik ki, hogy az imádság semmiféleképpen sem értelmezhető tétlenségként, egy sajátos aktivitás és passzivitás összefonódása mutatkozik meg, amely éppen a példabeszéd pragmatikus szándékát tárja fel: nem akarunk mindent magunk csinálni, de nem is ülünk, nem is ülhetünk tétlenül! A kívánt stratégiai cél közvetlen felszólítással érhető el, amely megnyitja a mondás hallgatóságra apelláló értelmét is: nem csak Jézus hallgatói, hanem a későbbi olvasók is címzettjei lehetnek ennek az imperatívusznak. Ennélfogva a példabeszéd így nem csak értelmezésre, hanem saját álláspont kialakítására és cselekvésre is felszólít, és azt a kérdést szegezi felénk, hogy hiszitek-e, hogy elegendő-e a puszta „kérés”, az imádság? A lényeg így abban áll, hogy az imádságban a kérők ráébrednek arra, hogy máris belekerültek a példabeszédbe azzal, hogy Jézus nem a körülötte álló embereket szólítja meg, és nem arra kéri őket, hogy ők álljanak be az aratásba munkájába. Jézus azonban nem kerülőútra vezet, hanem annak szükségességére hívja fel a figyelmet, hogy a tanítványnak tudnia kell, ki küldi, kinek a nevében megy az emberekhez: nem a saját, de nem is az egyház, hanem az élő Isten nevében.[37]

Angyal-Cseke Csaba

---

[1] A paradigmaváltás első fázisát a vándorpróféták letelepedésének, második fázisában azok helyhez kötött, választott diakónusok és püspökök általi felváltásának tendenciáiban azonosíthatjuk (Didaché 13,1; 15,1.; Ókeresztény Írók 1: 99–100. o. vö. Heil, Christoph: Die Missionsinstruktion in Q 10,2–16. Transformationen der Jesusüberlieferung im Spruchevangelium Q. In: Eisele, Wilfried – Schaefer, Christoph – Weidemann, Hans-Ulrich (kiad.): Aneignung durch Transformation. Beiträge zur Analyse von Überlieferungsprozessen im frühen Christentum. Festschrift für Michael Theobald. Herder Verlag, Freiburg – Basel – Wien, 2013. (Herders Biblische Studien 74.) 25–55. o.).

[2] Wolter, Michael: Das Lukasevangelium. Mohr Siebeck, Tübingen, 2008. (Handbuch zum Neuen Testament 5.) 378. o.

[3] Lásd: Q 12,49–51.53; Q 17,1 (Mt 10,34–36; Lk 12,49–53) vö. Aland, Kurt: Synopsis Quattuor Evangeliorum. Deutsche Bibelgeselschaft, Stuttgart, 2001. 147. o. (Magyarul: Szinopszis. Máté, Márk, Lukács és János evangéliumának párhuzamos szövege. Magyar Bibliatársulat – Kálvin Kiadó, Budapest, 2007.  102. sz.) Vö.   Tiwald, Markus: Kommentar Zur Logienquelle. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 2019. 83. o.

[4] Schnackenburg, Rudolf: Matthäusevangelium 1,1–16,20. Echter Verlag, Würzburg, 1991. (Kommentar zum Neuen Testament mit Einheitsübersetzung 1.) 90. o.; Tiwald 2019, 83. o.

[5] Zimmermann, Ruben: Folgenreiche Bitte! (Arbeiter für die Ernte). In: Uő. (kiad.): Kompendium der Gleichnisse Jesu. Gütersloher Verlagshaus, Gütersloh, 2015. 111. o. – Hasonló szerkezetű mondással a zsidó tradícióban is találkozunk a merevebb Sammaj és a páratlanul kreatív rabbi Akiva iskoláját is megjárt Tarfon rabbi mondásai között: „A nap rövid, és amunka sok, a munkások lusták. A bér jelentős, és a gazda sürget.”(Atyák tanításai. Modernizált fordítás magyarázatokkal. Magvető Kiadó – MAZSIHISZ, Budapest, 2019. 46. o. (2: 15) Vö.  Flusser, David: Die rabbinischen Gleichnisse und der Gleichniserzähler Jesus. 1. köt. Das Wesen der Gleichnisse. Peter Lang Verlag, Bern – Frankfurt am Main – Las Vegas, 1981. (Judaica et Christiana 4) 141. o.; Vermes, Géza: Jézus hiteles evangéliuma. Osiris Kiadó, Budapest, 125–126. o.; Steiner, Martin: Jesus Christus und sein Judesein. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 2025. 229–230. o.)

[6] Wolter 2008, 373. o.

[7] Zimmermann 2015, 111. o.

[8] Bovon, Francois: Das Evangelium nach Lukas. 2. köt. Lk 9,51–14,35. Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn, 1996. 50. o. (Evangelisch-Katholischer Kommentar zum Neuen Testament III/2.); Wolter 2008, 373. o.; MAIER, Gerhard: Das Evangelium des Matthäus. 1. köt. Kapitel 1-14. R. Brockhaus Verlag – Brunnen Verlag, Witten – Giessen, 2015. (Historisch-Theologische Auslegung) 542. o.

[9] Bornkamm, Günther: Die Aussendung der ersten Jünger. Werner, Zager (kiad.): Studien zum Matthäusevangelium. Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn, 2009. (Wissenschaftliche Monographien zum Alten und Neuen Testament 125.) 296. o.; Zimmermann 2015, 111–112. o.; Maier 2015, 542–543. o.

[10] Löning, Karl: Das Geschichswerk des Lukas. 2. köt. Der Weg Jesu. Kohlhammer Verlag, Stuttgart, 2006. 31. o.

[11] Henninger, Bernhard: 14. Sonntag im Jahreskreis (C): Lk 10,1-12.17-20 – Die Aussendung der Zweiundsiebzig. Perikopen.de. exegetisch-theologischer Kommentar der Evangelientexte für die Sonntage und Hochfeste. 2008.  3. o. (https://www.perikopen.de/Lesejahr_C/14_iJ_C_Lk10_1-12_17-20_Heininger.pdf); Maier 2015, 543. o.

[12] Spinetoli, Ortensio da: Lukács. A szegénység evangéliuma. Agapé Kiadó, Szeged, 1996. 360. o.

[13] Grundmann, Walter: Das Evangelium nach Lukas. Evangelische Verlagsanstalt, Berlin, 1981. (Theologischer Handkommentar zum Neuen Testament 3.) 207–208. o.; Luz, Ulrich: Das Evangelium nach Matthäus. Neukirchener Verlag, Neukirchen-Vluyn, 1990. (Evangelisch-Katholischer Kommentar zum Neuen Testament I/2.) 81. o.; Schweitzer, Eduard: Das Evangelium nach Lukas. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen–Zürich, 1993. (Das Neue Testament Deutsch 3.) 114. o.; Bovon 1996, 50. o.

[14] Schnackenburg 1991, 90. o.; Henninger 2008, 3. o.

[15] Kremer, Jacob: Lukasevangelium. Echter Verlag, Würzburg, 1992. (Kommentar zum Neuen Testament mit Einheitsübersetzung 3.) 116. o.

[16] Cullmann, Oskar: Das Gebet im Neuen Testament. Zugleich Versuch einer vom Neuen Testament aus zu erteilenden Antwort auf heutige Frage. Mohr Siebeck, Tübingen, 1994, 35. o.; Spinetoli, Ortensio da: Máté. Az egyház evangéliuma. Agapé Kiadó, Szeged, 1998, 304. o.; Löning 2006, 31. o.

[17] Vö. Ézs 9,2; Ézs 17,5; Ézs 18,4–5.15; Ézs 24,13; Ézs 27,12; Ézs 63,1–6; Jer 51,33; Hós 6,11; Jóel 4,12–13; Mik 4,12

[18] Landmesser, Christof: Jüngerberufung und Zuwendung zu Gott. Ein exegetischer Beitrag zum Konzept der matthäischen Soteriologie im Anschluß an Mt 9,9-13. Mohr Siebeck, Tübingen, 2001. (Wissenschaftliche Untersuchungen zum Neuen Testament 33.)37. o.; Bornkamm 2009, 295–296. o.; Wiefel, Wolfgang: Das Evangelium nach Matthäus. Evangelische Verlagsanstalt, Berlin, 1998. (Theologischer Handkommentar zum Neuen Testament 1.) 188. o.; Klein, Hans: Das Lukasevangelium. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2006. (Kritisch-exegetischer Kommentar über das Neue Testament I/3.) 376. o.

[19] Wolter 2008, 378. o.

[20] Conzelmann, Hans: Die Mitte der Zeit. Studien zur Theologie des Lukas. Mohr Siebeck, Tübingen, 1964. (Beiträge zur historischen Theologie 17.) 97. o.; Wolter 2008, 378. o.; Böttrich, Christfried: Das Evangelium nach Lukas. Evangelische Verlagsanstalt, Leipzig, 2024. (Theologischer Handkommentar zum Neuen Testament 1.) 214. o.

[21] Wiefel, Wolfgang: Das Evangelium nach Lukas. Evangelische Verlagsanstalt, Berlin, 1988. (Theologischer Handkommentar zum Neuen Testament 3.) 197. o.; Klein 2006, 376. o.; Lohfink, Gerhard: A Názáreti Jézus. Mit akart és ki volt ő? Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma, 2018. (Napjaink teológiája 22.)108. o.; Tiwald 2019, 83. o.; Konradt, Matthias: Das Evangelium nach Matthäus. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2023. (Das Neue Testament Deutsch 1.) 160–161. o.

[22] Bazzana, Giovanni Battista: Galilean Village Scribes as the Authors of the Sayings Gospel Q. In: Tiwald, Markus (szerk.): Q in Context II. Social Setting and Archeological Background of the Sayings Source. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2015. (Bonner Biblische Beiträge 173.)138–139. o.; Zimmermann 2015, 115. o.

[23] Maier 2015, 541. o.; Konradt 2023, 160. o.

[24] Karner Károly: Máté evangéliuma. Keresztyén Igazság,Sopron, 1935. 65. o.

[25] Luz 1990, 81. o.

[26] Schweitzer, Eduard: Das Evangelium nach Matthäus. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2011. (Das Neue Testament Deutsch 2.) 151. o.

[27] Spinetoli 1998, 304. o.; Hoffmann, Peter: 11. Sonntag im Jahreskreis (A): Mt 9,36-10,8. Perikopen.de. exegetisch-theologischer Kommentar der Evangelientexte für die Sonntage und Hochfeste. 2006. 3. o. (https://www.perikopen.de/Lesejahr_A/11_iJ_A_Mt9_36-10_8_Hofmann.pdf); Jakubinyi György: Máté evangéliuma. Szent István Társulat, Budapest, 2007. 119. o.

[28] Kocsis Imre: Lukács evangéliuma. Szent István Társulat, Budaest, 2007. (Szent István bibliakommentárok 2.) 249. o.; Söding, Thomas: Das Evangelium nach Lukas. 1. köt. 1,1–13,21. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2023. (Die Botschaft des Neuen Testaments) 271. o.

[29] Prőhle Károly: Lukács evangéliuma. Fordítás és magyarázat. Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály, Budapest, 1991. 171. o.; Bovon 1996, 50. o.; Klein 2006, 376. o.; Söding 2023, 271. o.

[30] Ernst, Josef: Lukács. Egy teológus portréja. Kairosz Kiadó, Budapest, 2010. 216–217. o.

[31] Söding 2023, 271. o.

[32] Löning 2006, 31. o.; Rózsa Huba: Úton a Mesterrel. Magyarázatok az „C” év evangéliumaihoz. Szent István Társulat, Budapest, 2009. 172. o.

[33] Jakubinyi 2007, 119. o.; Söding 2023, 270–271. o.; Martos Levente Balázs: Szelíd fény. Elmélkedések az A, B és C év vasárnapi evangéliumairól. Magyar Kurír, Budapest, 2023. 311. o.

[34] Böttrich 2024, 214. o.

[35] Zimmermann 2015, 116. o.

[36] Prőhle 1991, 171. o.

[37] Zimmermann 2015, 116. o.