Egy héttel ezelőtt Jézus evangéliumban szereplő mondásáról közöltünk írást (Mt 9,37–38; Lk 10,2). Ennek folytatásaként az „Ébredj, bizonyságtévő Lélek…” kezdetű énekeskönyvi énekünk[1] elemzését adjuk, amely központi mondanivalóját a már magyarázott igeversből merítette.
Az ének felütését kétségkívül a szerző, a magyar nemesi származású, hallei pietista körökben tevékenykedő Carl Heinrich von Bogatzky (1690–1774) lelki atyjától, August Hermann Francke (1663–1727) „Wach auf, du Geist der treuen Zeugen…” kezdetű énekéből merítette.[2] Az eszközölt a jelzőcsere („erste Zeugen”, „első tanúk”) kifejezés újszerű jelentést kölcsönöz a kezdősornak. Ez az ősegyház korát idézi meg, amely az igazi, az ideális és az élő kereszténység eszményét megtestesítő időt, az eredeti, élő hit idejét jelenti, amelyből az apostolok, mint a ma tanúságra buzdítottak példaképei lépnek elő (ApCsel 1,8). Ebből jól kihallható az eredetétől, gyökereitől eltávolodó és elforduló egyház ellen emelt panasz is, ugyanis ősidőkre, az „első szeretetre” (Jel 2,5) a lírai én megszegényítettség lelkiállapotából tekint vissza.[3] A kereszténység történetének fénylő hajnala a pietizmus felfogása szerint példát adó erővel bírhat a jelenben megújulni akaró egyház számára, annak egyfajta leképzése, azaz az ahhoz való visszatérés a ma egyházának feladata.[4] Azt, hogy milyen nagy a szükség, amiből mindennek igénye megfogalmazódik, az mutatja, hogy a kiindulópontot jelentő, lendületes, ébresztő és megújulásra hívó felhívás nem az egykori „első tanúkat” vagy a ma szunnyadó gyülekezeteket, hanem – meghökkentő merészséggel – a Szentlelket szólítja meg.[5] A megrajzolt kép világossá teszi a pietizmus figyelmeztetését, hogy az egyházat nemcsak külső ellenségek, hanem a felelősök tétlensége és hűtlensége belsőleg is veszélyeztetheti. Ez minden korban önvizsgálatra hívja azokat, akiknek tudatos kereszténységük ellenére kevés spontán vitalitás határozza meg hitéletüket.[6] Az ébresztő felhívás egy olyan változás felé való törekvést céloz, amelyet magának a Szentléleknek kell véghez vinnie.[7]
A teológiai súlypontot jelentő evangéliumi szakasz a második versszakban a megújulás utáni nosztalgikus vágyakozás szenvedélyes hangját sem nélkülöző, serkentő prédikáció hangvételétől az imádság könyörgő lelkülete felé lendít.[8] Az énekben bekövetkező szemléletváltás az imádság időhorizontján értelmezve érthető meg. Amikor hálát adunk, visszatekintünk arra, amit átéltünk, és amit szívesen látunk saját életünk történetének részeként. Ehhez azonban tartoznak a nehezen feldolgozható, kellemetlen dolgok is – és különösen jó, ha ezeket mások előtt is kimondhatjuk. A nem hívő emberek is éreznek hálát, és szükségük van arra, hogy panaszkodjanak a megérthetetlen és nehezen feldolgozható dolgokról. Emellett, amikor visszatekintünk, érzéseink egyúttal a jövőre is irányulnak. Reméljük, hogy a jó megmarad vagy megismétlődik, és hogy a fenyegető dolgok a jövőben elkerülnek minket. Ehhez hasznos lehet másokhoz fordulni, hogy a jövőben segítséget kapjunk.[9] A harmadik versszak azzal az örömteli megállapítással erősíti meg Jézus idézett szavait, hogy Isten gyermekei (Róm 8,14) mindenütt buzgón kérik őt, hogy küldjön több munkást az ő aratásába.[10]
Jézus szavaihoz a tőle tanult imádság három kérése kapcsolódik, ez utóbbiak egysége egyébként jellemző vonása a lutheri magyarázatoknak.[11] Ezek Isten akaratának beteljesüléséről, a hozzá való engedelmességben való megmaradásról beszélnek, amely Istennek a munkájára vezethető vissza. Ez az, ami az imádság alapjául szolgál, mert egyúttal a bizalom, azaz az első parancsolat megtartásának kifejezése, amely azt követeli meg, hogy a jót a szükségben Istentől várjuk.[12] A harmadik versszak Zakariás próféta könyvét idéző zárlatában felfedezhetjük Isten akarata megvalósulása titkának bizonyosságát (Zak 4,6).[13] Ez részben az „ámen” értelméhez fűzött lutheri magyarázatához is kapcsolódik, amely szerint bizonyosak lehetünk, hogy a mennyei Atya kéréseinket szívesen fogadja és meghallgatja, mert az imádságot ő maga parancsolta, és a meghallgatás ígéretét adta.[14] Az aratás által megrajzolt eszkatológikus horizonton egy küzdelem bontakozik ki, amelyben az Isten igéjét hirdető evangélisták serege és az egyház teljesség felé vezető útját akadozó sátáni erők feszülnek egymásnak, amely küzdelemből az egyház – sokszor kudarcok között – csak isteni erővel kerülhet ki győztesen. Az ötödik versszak zárlata szerint csak Isten tudja kiteljesíteni megkezdett művét, Isten Országa földi megvalósulásáért és eljöveteléért tett minden emberi erőfeszítés az ő nevének dicsőségét és megszentelését szolgálja.[15]
Az euchetikai összefüggéseket feltáró versszakok jelentős részét nem közlik a modern kiadások.[16] Az eredeti ének negyedik versszaka fontos, szentháromsági gondolatokat szólaltat meg. Az Atya nem tagadja meg azt, amit a Fiú kérni parancsol, ám aminek kérésére ő maga a Szentlélek által késztet. A könyörgés, amelyre Jézus hív, csak a Szentlélek munkája által fakadhat fel az ember szívéből. Ezt a tizedik és tizennegyedik versszakok egészítik ki. Isten megígérte, hogy szíve szerint való pásztorokat küld az ő egyházának, és mivel nem szegi meg szavát, így csupán kérni kell tőle, hogy fordítsa felénk az ő szívét és fülét. Isten ember felé fordulása az ő szeretetéből fakad, hiszen ő maga a szeretet, az a szeretet pedig, amely az ember szívében ébred és Isten felé fordítja, az az ennek a szeretetnek a tüzéből pattant szikra. Ha az ember ebben az erőtlen szeretetben az Istentől kérni képes, akkor nincs olyan, amit ő a szeretet forrásából meg ne adna. Ha Isten szeretete felől az kétségünk lenne, az ő igéje meggyőz annak valóságáról, további kérésre buzdít, hiszen Isten, aki minden jó kútforrása, még többet és nagyobbat is véghez visz.[17]
Az itt bemutatott gondolatmenet párhuzamba állítható a „Nagy Isten, néked zeng az ének…” énekkel,[18] amelynek Bogatzky költeménye a dallamát is kölcsönzi. Bartholomäus Crasselius verse imádság a kegyelem Lelkéért Isten helyes dicséretéhez és imádatához, akiről, mint az imádság Lelkéről szól. Kiindulópontot Jézus búcsúbeszéde jelenti (Jn 16,23–30), amelyet immár a Lélek jelenlétének valóságával interpretál, és amelyhez a Rómaiakhoz írt levél egy szakaszát kapcsolja (Róm 8,14–16), amely közvetlen kapcsolópontot jelenti Bogatzky énekével is.[19] Az ének magját az a tapasztalat adja, hogy Isten Lelke szívünkben lakozik, ura érzékeinknek és értelmeinknek. Ennek valósága Isten békességének közvetlen, teljességgel érzéki megélését jelenti, amely biztonságot és megnyugvást ad, és az imádkozót dicsőítésre és imádatra vezeti. Nem erőltetett akaratból, hanem úgy, hogy valóban Isten Lelke imádkozik bennünk. Ennek az élménynek felismeréssé kell érnie: csak Isten örök imádatában, annak gazdagságából élve éri el az ember a célt.[20]
Mindennek hátterében a jánosi teológia meggyőződése áll, amely szerint a Lélek olyan transzcendens hatalom, amely a világunkba lép, és újjászületésünket munkálja. Az imádság e formájának szükségessége abból fakad, hogy Isten maga is Lélek, így fohászkodásban maga szól hozzánk a bennünk lakó Lélek által.[21] A Római levél gondolatmenete szerint a Szentélek bizonysága az imádság lehetőségét nyitja meg. Az Isten, akit az emberi lélek nem képes meghallani, kilép önmagából, és lehetővé teszi, hogy az ember végre meghallgassa, és bizonyságát adja annak, hogy ő is kész meghallgatni őt. Az ember elmondhatja, hogy mitől szenved, megnyílhat az Isten előtt. Az ember, akit Isten Lelke meghallgat így kilép önmagából, és a Lélek megnyitja számára egy új egzisztencia lehetőségét.[22]
Bogatzky éneke rendkívül sokféle szempontból világítja meg Jézus evangéliumi felszólításának lényegét, amelyek között központi helyet foglal el az a gondolat, hogy az egyház végső soron nem képes arra, hogy betöltse Istentől kapott küldetését, ezért mindenekelőtt imádkozókra van szüksége, akik könyörögnek érte.[23]
Angyal-Cseke Csaba
[1] Evangélikus Énekeskönyv. A Magyarországi Evangélikus Egyház énekeskönyve. [Továbbiakban: EÉ] Luther Kiadó, Budapest, 2012. 467.
[2] Schöllkoff, Wolfgang: Hiller – Halle und Herrnhut – der Pietismus und das neue Lied. In: Brecht, Martin (kiad.): Gott ist mein Lobgesang. Philipp Friedrich Hiller (1699–1769), der Liederdichter des württembergischen Pietismus. Ernst Franz Verlag, Metzingen, 2007. 69. o.
[3] Mahrenholz, Christhard – Söhngen, Oskar – Schlißke, Otto (kiad.): Handbuch zum Evangelischen Kirchengesangbuch. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1957–1990. (Továbbiakban: HEKG) I/2: 343. o.; HEKG III/2: 107. o.; Lange, Barbara: Wach auf, du Geist der ersten Zeugen. In: Evang, Martin – Seibt, Ilsabe: Liederkunde zum Evangelischen Gesangbuch. 19. köt. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 20. o.; Auel, Hans-Helmar – Giesecke, Bernhard: Bibel und Evangelisches Gesangbuch. Eine Konkordanz. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2017. 220. o.; Thust, Karl Christian: Die Lieder des Evangelischen Gesangbuchs. Kommentar zu Entstehung, Text und Musik. Bärenreiter-Verlag, Kassel, 2019. 421. o.
[4] Bunners, Christian: Lieder des Pietismus aus dem 17. und 18. Jahrhundert. Evangelische Verlagsanstalt, Leipzig, 2003. (Kleine Texte des Pietismus 3.) 118. o.; Schöllkoff 2007, 70. o.
[5] HEKG III/2: 107. o.; Thust 2019, 421. o.
[6] HEKG III/2: 107. o.
[7] Wennemuth, Udo: Luthertag und Maiumzug. Kirchliche Feiern im Nationalsozialismus am Beispiel Mannheims 1933/34. In: Kück, Cornelia – Kurzke, Hermann (kiad.): Kirchenlied und nationale Identität. Internationale und interkulturelle Beiträge. Francke Verlag, Tübingen–Basel, 2003. (Mainzer Hymnologische Studien 10.) 73. o.
[8] Vö. Vizi István: Ébredj bizonyságtevő lélek! Reformátusok Lapja, LVIII. évf. 2014. 11. sz. 2. o.
[9] Meyer-Blanck, Michael: Das Gebet. Mohr Siebeck, Tübingen, 2019. 61. o.
[10] Thust 2019, 421. o. Vö. HEKG I/2: 343. o.
[11] D. Martin Luthers Werke. Kritische Gesamtausgabe. 6. köt. Schriften, Predigten, Disputationen 1519/20. H. Böhlaus Verlag, Weimar, 1888. 250. o.; Csepregi Zoltán – Fabiny Tibor – Ittzés Gábor – Reuss András (szerk.): Luther válogatott művei. 2. köt. Felelősség az egyházért. Luther Kiadó, Budapest, 2017. 71–72. o. Vö. Reuss András: Ősi hagyomány továbbvitele egy új korban. A Miatyánk magyarázatai Luther munkásságában. In: Közelítések a Miatyánkhoz. Értelmezések és tanulmányok az ökumenizmus jegyében. Schöck ArtPrint Kft., Budapest, 2022. 188–200. o.
[12] Slenzka, Notger: Zur Theologie des Kleinen Katechismus Martin Luthers. In: Dennerlein, Norbert –Grünwaldt, Klaus – Rothgangel, Martin (kiad.), Die Gegenwartsbedeutung der Katechismen Martin Luthers. Gütersloher Verlagshaus, Gütersloh, 2005. 33. o.
[13] Bunners 2003, 118. o.
[14] Dingel, Irene (kiad.): Die Bekenntnisschriften der Evangelisch-Lutherischen Kirche. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 2014. 515; KK 4: 132. o. vö. Vö. HEKG I/2: 344. o.
[15] HEKG III/2: 108. o. – Ezt a versszakot a 1955-ös Keresztény Énekeskönyv még közölte (751: 3), a mai változatban nem szerepel (Vö. Trajtler, Gábor: Énekeskönyv 1982. Lelkipásztor, LXXXIV. évf. 2006. különszám 33. o.). A Református Énekeskönyv mint záróversszakot közli: „Küldd útra hírnökid csapatját, / És adj erőt onnan felül nekik, / Hogy veszni a pogányt se hagyják, / És szerte űzzék Sátán seregit. / Országod jöjjön el minél elébb, / Hirdetve szent neved dicséretét!” (Református Énekeskönyv. [Továbbiakban: RÉ21]Kálvin Kiadó, Budapest, 2022. 843: 3 Vö. EG 4)
[16] Vö. Evangelisches Gesangbuch. Ausgabe für die Evangelische Landeskirche Anhalts, die Evangelische Kirche Berlin-Brandenburg-schlesische Oberlausitz, die Evangelische Kirche der Kirchenprovinz Sachsen. Evangelische Verlagsanstalt, Leipzig, 2018. 241; EÉ 467; RÉ21 843.
[17] Bunners 2003, 55–56. o.
[18] EÉ 59
[19] HEKG I/2: 367–368. o. vö. Auel–Giesecke 2017, 217. ill. 234. o.
[20] HEKG III/2.: 162–164. o.
[21] Cullmann, Oskar: Das Gebet im Neuen Testament. Zugleich Versuch einer vom Neuen Testament aus zu erteilenden Antwort auf heutige Frage. Mohr Siebeck, Tübingen, 1994. 123–124. o.
[22] Bohren, Rudolf: Az imádság. Dunántúli Református Egyházkerület, Pápa, 2023. („Szólj!“ – Homiletikai Tankönyvek 17.) 63. o.
[23] HEKG III/2.: 108. o.
Keresztény Szabadság 
Hozzászólás